„Amióta az eszemet tudom, kövér voltam. Már az óvodából is leginkább arra emlékszem, hogy mindenki csúfol, a legdurvább gúnyneveket kaptam, folyamatosan a bőrömön tapasztaltam, hogy a gyerekek mennyire kegyetlenek tudnak lenni. Aztán az iskolában csak tovább durvult a helyzet, főleg, mikor alakultak a szerelmi kapcsolatok, még nehezebben éltem meg a tudatot, hogy én a kutyának sem kellek. Különböző túlélési stratégiákat dolgoztam ki.”
„Volt, hogy titokban ettem, hogy ne froclizzanak, aztán jött a dackorszak, amikor minél több volt a megjegyzés és annál inkább ettem. Iskolába már határozottan utáltam járni, féltékeny voltam és dühös minden lányra, a fiúk előtt meg a folyamatos szégyenérzet volt bennem. Pedig megtettem mindent, legalábbis én ma is így érzem. Nem volt olyan időszak, amikor ne valamilyen diétán lettem volna és a fogyasztószerekben is nagyon naprakész voltam, tényleg mindent kipróbáltam. Hiába. Legfeljebb egy-két kiló olvadt le, csakhogy jöjjön helyette még több. Kilátástalan szélmalom harcot folytattam, közben mindig azt hallgattam: nem kell annyit enni, a hízás nem véletlen. Persze könnyű azt kívülről mondani, mindig azt kívántam ilyenkor, hogy valaki, akár pár napra bújjon már a bőrömbe és élje meg azt, amit én nap mint nap keresztül megyek. Tudtam, hogy hiába a zsírleszívás, az ugyanúgy, ha hajlamos vagyok rá, visszajön. A gyomorgyűrűtől féltem is, de azt valahogy nem is a magamhoz hasonló kövér embereknek gondoltam. Olyankor mindig a kétszáz kilós, már-már mozgásképtelen emberek képe ugrott be, mígnem pár éve olvastam, hogy létezik egy másik gyógymód a gyomorballon-os fogyókúra, amivel akkor nem is foglalkoztam komolyan, de később utánajártam és hát most itt vagyok…..”- meséli Kálváriáját Anna, aki végül utánajárt ennek a módszernek és hosszú lamentálás után elment az orvoshoz. „Először kicsit ijesztőnek hatott, hogy egy ballont tesznek az ember testébe, furcsának, bár logikusnak tűnt a módszer. Hogy levezetnek egy csövet, ott meg feltöltik és ezzel kell éljek, de rászántam magam. Maga a beavatkozás inkább kicsit kellemetlen volt, de fájdalmat semmit sem éreztem, sem akkor, sem azután. Minden pont úgy történt, ahogy a doktor elmesélte. Képtelen voltam a kelleténél többet enni, de segítettek megtanítani azt is, mit és hogyan egyek. Mivel a gyomrom szinte folyamatosan tele volt, nem is kellett ellenállnom az ételnek, mert jóllakottnak éreztem magam, nem is bírtam volna a minimálisnál többet enni”- meséli a következő fél évet a 28 éves nő, akinek öt hónap alatt 34 kilót sikerült fogynia.
„El sem hiszik, hogy megváltozott az életem! Megnőtt az önbizalmam, nem szorongok, ha emberek közé kell mennem. És a szervezetem ez idő alatt pontosan megtanulta, mennyit kell ennem, már nem is igazán van szükségem a folyamatos kontrollra. És nagy változás az is, hogy végre képes vagyok zihálás és küszködés nélkül futni, vagy bármilyen más sportot csinálni, ami eddig nemcsak az edzetlenségem, sokkal inkább az a plusz 30 kiló akadályozott, amit éveken át tehetetlenül cipeltem.”