Ellevate

Ellevate, a nyaki toka eltüntetésének innovatív eszköze

A nő egyik legcsábítóbb testrészének tartják a nyakat, így érdemes fokozott figyelmet fordítani rá. A toka az áll alatt elhelyezkedő plusz redő, amely sokunknak okoz bosszúságot: kialakulása több okból is létrejöhet, lehet alkati tulajdonság, hízásunk következménye vagy a nyak megereszkedésének eredménye. Kizárólag diéta segítségével szinte lehetetlen megszabadulni tőle, hiszen mikor már utolsó kilónkat is leadtuk, állunk alatt még mindig ott éktelenkedik a hívatlan”betolakodó”. Eddig vajmi kevés eséllyel dolgozott bárki is ellene, az egyik legmakacsabb ellenségnek bizonyult. Legalább annyi férfi mind nő számára okoz esztétikai és akár pszichés problémát hazánkban is.

Az USA-ban és Európa szerte, többek között Angliában már elsöprő sikereket hozó eljárást ismerhette meg a hazai közvélemény. A szigetország legnagyobb szaktekintélye mutatatta be, s tartott képzést hazai kollégájával a magyar szakembereknek, hogy itthon is lehetőséget kapjanak az eddig legyőzhetetlen “szépséghibával” küzdők.

Hiába az állandó fogyókúra, a végkimerülésig végzett edzés, a különböző csodákat ígérő kenőcsök, zsírbontó eljárások, a toka az, amivel lényegében kilátástalan küzdelmet folytatnak nők százezrei. Testalkattól, súlytól, sokszor életkortól is függetlenül keseríti meg életüket, s okoz sokszor leküzdhetetlen komplexusokat. Hiába a nyakig begombolt ing, a fülig felhúzott garbó, ezt a „szépséghibát” lényegében nem takarja el semmi. Az arc, a leginkább szembetűnő testrészünk egész karakterét meghatározza az ott éktelenkedő „fölösleg”. Erre hozhat most megoldást az Angliában már hódító eljárás, a „neck’s big thing”. Vagyis az Ellevate tokaeltüntető sebészeti eszköz és technika.

medikell_iguide_02
De mi is ez valójában?

Miért hozhat áttörő eredményeket a tokával eddig szélmalomharcot vívó nők és persze férfiak életében?

Minimális beavatkozás, egyszerű érzéstelenítéssel, végleges megoldás- nagyjából így összegezhető a forradalmain új technika hozadéka.

A hagyományos – “neck –lift” nagyobb metszéseket jelentenek, illetve sokkal nagyobb terjedelmű beavatkozást, látható nyomokat hagyva és nem kevesebb szenvedést és tortúrát a szépülni, vagy változtatni akaróknak. Több a komplikáció, nagyobb a szövődmények és nem kívánt „mellékhatások”, „melléktermékek” esélye, hosszabb a gyógyulási idő és a beavatkozás bizony
nyomokat hagy.

Az új módszer az Ellevate korábbi nevét Iguide 2010-től terjedt el, úgynevezett “minimal invasive “ beavatkozás. Ez a sebészeti módszer a műtét során használt eszköznek köszönhetően újrarendezi a nyak és a toka vonalát mindenféle látható vágás nélkül. Innen is az elnevezés: “neck’s big thing”!

Az Ellevate azon páciensek számára lehet kiváló módszer, akik nem elégedettek a jelenlegi nyaki megjelenésükkel, illetve azok számára, akik kombinált műtétet szeretnének: arcfelvarrást és nyaki átalakítást egyben, azonban a klasszikus arcfelvarrás hátrányait ki akarják zárni. Az eredmény ezzel a technikával jól kiszámítható és a komplikáció gyakorlatilag
elhanyagolható.

Ahogy a szigetországi „úttörők” üzenik: ez az egyszerű módja annak, hogy egy fiatalabb kinézetű, szépen kontúros nyakkivágással léphessen bárki az utcára. Nincs duzzanat, véraláfutás, vagy zúzódás és csökkenti annak lehetőségét, hogy az
izmok, vagy az idegek károsodást szenvedjenek, ami a hagyományos neck-lift eljárásoknál sajnos esélyes. Az eljárás rendkívül gyors és mindössze helyi érzéstelenítést kell használni, nincs szükség altatásra, bent fekvésre. Az eredmény természetes, senki sem mondja meg, hogy bármilyen sebészeti beavatkozáson estünk át, a toka nyomtalanul tűnik el, mintha soha nem is lett
volna, ráadásul minimális a „lábadozási” idő. Vagyis nem kell heteket, akár hónapokat várni, hogy ismét munkába álljunk, vagy épp az edzőteremben is megmutathassuk megújult külsőnket.

Mi az Ellevate eszköz?

Egy sebészeti toka eltüntető eszköz, amely célzottan, LED-es, irányított technológia segítségével megemeli az izmok és a lágy szöveteket. Így javítja a nyak, az arc és a homlok kontúrok öregedés okozta és genetikusan öröklött
megereszkedéseit.

Toka akkor jelentkezik, mikor az arc musculus mylohyoideus izomzata megereszkedik, elveszíti tartóképességét és renyhévé válik. Ezt okozhatja genetikai elváltozás, okozhatja anyagcsere vagy keringési rendellenesség adott területen. Az izommozgás hiánya együtt jár a helyi anyagcsere leépülésével – ez az áll alatti területeken található lerakódásokat alaposan vastagítja. Ennek eredménye a második áll megjelenése, amit sokan szeretnének eltüntetni. A toka megvastagodása, a szövetek keringésének lelassulása nem pusztán a helyi zsírraktárak megvastagodását, de a fedő bőrréteg rostozatának lassú leépülését is jelenti. Egy időben kezelni kezdett tokát több módon is le lehet építeni, de egy bizonyos elhanyagoltsági szinten sajnos már csak a sebészi beavatkozás segíthet. A tokakezelésre jellemző, hogy nem pusztán a pangó nyirokfolyadékokat, de a telítődött zsírraktárakat is ki kell ürítenünk, valamint helyreállítani az érhálózat és nyirokérhálózat szállítóképességét, és végül de nem utolsó sorban a bőr állagát is fel kell újítani.